Már megint itt ülök a sötétben a laptopommal. Ezeket a bejegyzéseket csak így tudom írni. Kanapéról, ölbe vett géppel, csendben, nyugiban, zene nélkül.

Agorafóbia. Mitől zársz el engem? Elzársz a rég nem látott barátaimtól. Elzársz a koncertektől. Elzársz a motoros találkozóktól. Elzársz attól, hogy főállásban jól érezzem magam. Elzársz a bevásárlóközpontoktól. Elzársz az emberektől. Elzársz egy kapcsolat lehetőségétől. Utállak. Gyűlöllek. Utálom az összes szenvedést, amit okozol nekem. Utállak, mert korlátozol. Utállak, mert nem tudom jól érezni magam. És ez mind miattad. Mert egész hetes szorongásokat kapok tőled. Menekülést az élettől. Gyomorgörcsöt. Hányingert. Öngyilkosság-vágyat. Halálfélelmet. Szeparációt. Fura pillantásokat.

Aki nem ismer Téged, nem érti. Nem tudja, miért viselkedek úgy, ahogy. Ezért inkább nem hívnak. Mert elég lemondani miattad 1-2 találkozót, 1-2 koncertet, és máris kikerülök MIATTAD a baráti társaságból. Te tehetsz mindenről. Te tehetsz arról, hogy egy besavanyodott, otthonülő, magányos ember lettem. Te tehetsz arról, hogy ma este itthon ülök és gépelek. Te tehetsz arról, hogy értéktelen szarnak érzem magam. Mert tudod, mi van? Az, hogy aki nem tud kapcsolatokat teremteni és fenntartani, az ma elveszett. Lehetsz te számítógépzseni. Lehet neked 160-as IQ-d. Foglalkozhatsz önismerettel baromi sokat. Kurvára mindegy. Mert amíg Te itt vagy, szenvedni fogok.Mert feszült vagyok miattad. 

Sokat menekülök előled. Miattad költök egy vagon pénzt közlekedésre és terapeutákra. Miattad nem bírok buszra szállni. Miattad nem bírok vonatra ülni. És miattad nézem úgy az egészséges embereket, mintha UFO-k lennének. 

TAKARODJ EL AZ ÉLETEMBŐL! NINCS RÁD SZÜKSÉGEM! GYŰLÖLLEK TE SZAR! TE ÉLETEM MEGKESERÍTŐJE! TE GECI! TE ROHADÉK! TAKARODJ!