Csapatépítő. Pontosabban el kell költeni a büdzsét. Ezért menjünk ugrálni trambulinparkba.

A trambulinpark az én ötletem volt, még pár hónappal korábban. Akkor jól voltam. Szedtem a dulsevia-t és a frontint. A pszichiáter tanácsára letettem. Szar ötlet volt. Amikor már nem bírtam a tünetekkel, felhívtam, sok idő múlva kaptam csak időpontot és kaptam Cipralex-et. Ez már korábban is kevés volt. Egy darabig mintha működött volna, ingerlékeny és túlérzékeny voltam, de tudtam kezelni. Aztán jött a kedd.

Kedden elmentünk ugrálni, utána vacsi. Egy 6 személyes asztalnál ültünk heten, én az asztalfőn. Jobbra és balra közvetlen mellettem két azon kollégám, akit a pokolba kívánok. Hangosak, buták, a szó szoros értelmében kockák, elhízottak, mindenben igazuk van, de semmit sem tettek le az asztalra az utolsó 1 évben.
Egy pizzériában voltunk. Olaszos hangulat, kockás abrosz az asztalokon, jó fej pincérek, gyönyörű és finom ételek. De ott ültem és megszűnt a külvilág. Hallottam, hogy a két kollégám a Commodore 64 kazettafelvevő fejének beállításáról beszél, de nem értettem. Láttam, hogy a többiek is beszélnek, azt sem értettem. Bámultam ki az ablakon, ittam az alkoholmentes sört, és nem tudtam hol vagyok, illetve ki vagyok. Kimentem elszívni egy cigit, hátha csak valami átmeneti elmezavar, talán a levegőn jobb lesz. Egy picit jobb is volt, de nem 100%. Közben lestem a pincéreket, hátha kihozzák az ételt, és legalább akkor csend lesz.

Bementem, a többiek a levest ették, én vártam a csülökre (laktózérzékeny ember egy pizzériában, csak ezt tudtam enni), a leves végeztével kihozták a kajámat, enni kezdtem. A tér még inkább beszűkült, de legalább ettem. Az egyik kedvenc ételem. A felénél ismét nem kaptam levegőt. Lélegezz. Igyál egy kortyot. Eljutottam valameddig, de nem bírtam megenni. Kimentem a mosdóba, leültem a földre és vártam, hogy jobban legyek. Minden fenyegető volt, hangos, az életem ismét elkezdte értelmét veszteni, visszajött a fenyegetés, a pánik, az értelmetlen küzdelem, amiből lassan úgy érzem, nem kerülhetek ki győztesen.

Felálltam, megmostam a kezem, az arcom, visszamentem a kabátomért és kimentem még egy cigire. Egy kollégám velem jött. A parkolóban néztünk egy dög nagy pickupot, a fogyasztásáról beszélgettünk. Ő bement, én még maradtam kicsit. Gondolkoztam a következő lépésen. De haza kellett jutni. 
Visszamentem, odaadtam a főnökömnek a csapatépítős pénzt, elköszöntem és elindultam haza. Kocsival. Pánikban. Az egyetlen célom az volt, hogy hazaérjek. 

Bevettem egy frontin-t és lefeküdtem. Próbáltam aludni. 2-ig forgolódtam. Önmarcangolás, az élet értelmének megkérdőjelezése. Gondolatok: mi lenne, ha vége lenne? A barátaim és a családom biztos szomorúak lennének és gyászolnának, de tényleg azért szenvedjek, hogy nekik jobb legyen? Szükség van erre? Egy idő után megbékélnek a helyzettel tuti. Nem tudnak mit tenni értem. Ahogy látom, lassan én sem magamért.

Szerda reggel valahogy kikeltem az ágyból, de egyáltalán nem jó hangulatban mentem be. Hullafáradt voltam, színészkedni még volt valamennyi erőm. Délután a kolléganőm, akivel alakult valami, megírta, hogy inkább ne randi legyen, hanem bandázás. Mert hogy "túl rendes vagyok és nem akar tönkretenni". A FASZOM KI VAN BAZDMEG! MI A SZAR EZ? TÚL JÓ EMBER VAGY? ROHADJ MEG, TUDOD? HOGY FLÖRTÖLSZ VELEM 1 HÓNAPIG, AZTÁN OTT HAGYSZ. KI A FASZOM VAGY TE? MI A FASZT KERESEL AZ ÉLETEMBEN? MIÉRT JELENTÉL MEG? OK, nem gond. beszéltem vele délután. Megmondtam, hogy márpedig ez randi. Ő lassú haladást akar. Nagyon lassút. Szuper. Legyen a kiskutyád a kurva anyád!

A beszélgetés után hazajöttem és összeomlottam. Úgy gondoltam nem végleg. De most barát kellett. Olyan barát, aki látott már szar passzban. Olyan, aki nem ítél el. Megkértem, hogy jöjjön át. 1.5 órát ültünk a kanapén és bőgtem. Megmutattam neki a chat-et, amiből ő egyből látta hogy megint egy kibaszott játék. Próbált nyugtatni. Nem ment. Miután hazament, olyan volt, mintha kicsit jobb lenne, de ismét nem aludtam reggel 4-ig. Önmarcangolás. Mi keresni valóm van ezen a világon? Ha folyamatosan ez jön szembe és így érzem magam, akkor nincs értelme folytatnom.

Csütörtökön bementem dolgozni, délben elszakadt a cérna. Mondtam a főnökömnek, hogy haza megyek. Beültem a kocsiba. Elindultam afféle majd lesz valahogy érzéssel. A Váci útra kellett felkanyarodnom, szemben láttam egy szalagkorlátot és mögötte a kb 10 méter mélységet. Gyorsítottam. Nem akartam kanyarodni. Neki akartam menni a korlátnak. Megdögleni. Ott és akkor. És azóta is.

A csütörtök estét majdhogynem katatón állapotban töltöttem. Nem érzékeltem a külvilágot. Nem hallottam a telefoncsörgést. Nem láttam a macskámat játszani. Egyszer felkeltem még este, válaszoltam 1-2 skype üzenetre. Sokat segít, hogy a csaj drogos, tehát innentől még ezért is ostorozás, hogy megint egy hülyét fogok ki.

2 frontin, visszafekvés, nem alvás. Reggel 5 óra volt. Nem aludtam, ebben biztos vagyok. Megláttam egy nem fogadott hívást tegnap estéről. A barátom hívott. Írtam neki hogy miért keresett. És mondtam hogy nekem most segítség kell. Én most nem lehetek egyedül.

Kocsiba nem mertem ülni. 12-kor hívtam egy taxit és átmentem hozzá. Valahogy úgy érzem, még mindig nem érti, mi van bent. Mindent elmondtam neki. Azt is, hogy meg akarok halni. Hogy céltalan az életem. Hogy nem bírom már. Hogy a depresszió lassan öl. Kivéve a mániás fázis. 

Gyakorlatilag nincs miért Magyarországon maradnom. Drogos, hibbant, Vajna Timi nőkkel tudok csak megismerkedni. A munka olyan, mintha Indiában kellene dolgoznom. A közvetlen főnököm jó arc, a többi faszkalap. 2 éve heti 100 órát dolgozom és semmit nem jutottam előre. Péntek este az állatkórház felhívott, volt náluk egy kis dolgom. Csacsogtunk kicsit a lányokkal, ők cukik és jó arcok. Utána haza. Frontin. 2, mert szétbasz az ideg.

Most szombat reggel van. Bevettem a gyógyszereimet. Mintha érnének valamit. Ma este céges parti. Nem megyek, bár sok embernek megígértem. Szarok rá. Basszák meg. Az életem romon van. Ilyenkor nincs  kedvem bulizni. Lehet felhívom a barátomat hogy jöjjön át. Most egyedül sem jó. Nem tudom. Még mindig legszívesebben felmásznék valamelyik hídra és levetném magam. Nem kell nekem ez az élet.