Jó régen írtam már ide. Úgy tűnt, kezdenek alább hagyni a tünetek, de a mocsok agorafóbia az ott van. Hogy mi válthatta ki a tegnapot? És mitől vagyok ma egész nap nyomott és nincs étvágyam, cserébe van fasza hányingerem? Most április 2 van.

Előzmények:
Március 22 óta hivatalosan is főállásban vagyok vállalkozó. Elköszöntem az emberektől a munkahelyemen, ahol már csak agonizáltam az utolsó hónapokban, illetve decemberben idegösszeomlással kellett betegszabira mennem. Kaptam tortát. A seggfej még ott van. Majd rendelek neki pár cuccot utánvéttel. 
A csak vállalkozósdi még nem régen tart, de gyakorlatilag a felét átaludtam ennek a hétnek. Dolgoztam valamennyit, nem veszélyesen sokat. Valójában pihentem. És megnéztem a star trek 2 évadát, az eredeti sorozatból. Találkozgattam a barátaimmal. Ilyesmik. Tehát nagyjából eseménytelenül telt.

30-án este egy volt kolléganőmmel mentünk ki a Margit-szigetre. Elaludtam, ezért nem BKV-val mentem. Vittem egy üveg bort, néhány gyertyát, leültünk a napozóágyakra, meggyújtottam a gyertyákat, borozgattunk, beszélgettünk. Az elején még picit feszült voltam, de gyorsan elmúlt. Se pánik, se komoly szorongás. Hazafelé megölelgettem és harapdáltam. Valamiért szeretek lányokat harapdálni. Nem bánta. És utána még írt, hogy mennyire köszöni a támogatásom a nehéz időszakában, és hogy én voltam, aki végig hitt benne. Hazajöttem, fél úton ugyanazzal a járművel, mint ő. Elmondtam neki, hogy a hangját bármeddig hallgatnám, ilyen lágy, kellemes orgánumot még nem is hallottam. Baromi jól éreztem magam vele.

A vasárnapot már végig aludtam. Nem dolgoztam semmit. Főzni sem volt kedvem, se erőm. Nem voltam másnapos, nem volt semmi más fizikai gondom, csak az eszméletlen fáradtság. És a motiváció teljes hiánya az élet felé. Ennyire kimerítene a társasági bármi? Helyszínen jól éreztem magam, de utána, mint akit agyonvertek. Ez számomra csak azért fura, mert ha ennyire kimerít ez az egész, akkor hogy a bús büdös picsába bírtam ki 7 évet főállásban, folyamatosan emberek között? Meg előtte egyetemen 6 évet, stb. Főállásban is szenvedtem rendesen, gyakorlatilag végig. Általában megírtam azt, amire felvettek, tehát megírtam kódban a saját taszkjaimat, meg azt, amit általában én csináltam, utána már nem volt hasznom. De az egész kocka társadalomba nem tudtam beilleszkedni. Végig azon küzdöttem, hogy legyen valami új, valami jobb. Megvan a kocka énem, mérnök vagyok, problémamegoldó, de azt nem szeretem, ha piszlicsáré szarokon meetingelnek mellettem órákat és méregetik hímtagjaikat, esetükben az analitikai képességüket, és kódolási készségeiket. Social skills? Ne viccelj. Felelősségvállalás? Ugyan. Hiszti azon, hogy hogy mi legyen a neve egy osztálynak? Simán, órákig. Hell no. 

Kiszakadtam végre ebből a mocsokból, és kezdem megérteni, miért nem aludtam ki magam 20+ éve.

Hétfőn két dolog várt rám. A pszichoterápiám záró alkalma, és egy sörözés két volt kolléganőmmel. Az egyik, aki miatt kiborultam decemberben és változatlanul nem tudok róla lekattanni. (Továbbiakban Dia)A másik a velem abszolút összhangban gondolkodó, gyönyörű, okos és baromi jó értékrendű lány, de ő foglalt. Ez így rendben is van. Valójában arról fogok írni, akitől korábban kiborultam és az este eseményeiről.
BKV-val mentem, az átszállás nálam már kizáró ok, de 14-es vilivel el tudtam menni, meg egy kis sétával. Már korábban fájt a fejem és hányingerem volt. Itthon megpróbáltam hányni, de nem sikerült. Gondoltam, akkor már talán nem lesz gond. Azért bekészítettem egy csomag zsepit és egy halom extramentolos rágót. Felszálltam a villamosra, végignéztem az üléseket, és megkerestem mértanilag a mindenkitől legmesszebb levőt. Leültem. Az ajtó záródására figyelmeztető hang valamiért élesen sikolt. Zötykölődtünk a Lehel tér felé. Éreztem, hogy nem jó. A második megállónál elkezdtem lassítani a légzésemet. Ez egy időre megnyugtatott. Mondtam magamnak, hogy semmi gond nem lesz, meg jó lesz az este, meg jó lesz őket látni végre. Teljesen nem nyugodtam meg. Leszálltam a villamosról, átrohantam az aluljárón, ahol részeg hajléktalanok félrehangolt gitárral zenéltek, énekeltek, az egyik majdnem nekem jött, de elég határozottan lépkedtem, így kikerült. Feljöttem a lépcsőn, a Váci út hangos volt és büdös. Séta közben még a Honda Karasna kirakatánál sem álltam meg, pedig öreg japán motorok voltak kint. A légzésemre ismét figyelnem kellett. Néztem a házszámokat és kerülgettem az embereket. Ha a 8 számot elérem, már semmi gond nem lesz. Nem a faszt. 
Bementem a megbeszélt kocsmába, egy kicsit keresgéltem, végül megtaláltam a lányokat. Dia ragaszkodott hozzá, hogy meghívjon az első körre, de bent már kezdtem érezni, hogy nem vicc a helyzet. Éreztem olyan szagokat, amik nem voltak. WC bűzét, de wc a környéken se volt. Látták, hogy fehéredek, meg ezt szóvá is tettem, hogy baromi büdös van, átültünk egy másik asztalhoz. Belekortyoltam a whiskybe,majd egyszerre izzadtam le és fagytam meg, kavarodott fel a gyomrom, égett a bőröm és elfogott a hányinger. Mondtam nekik, hogy csak nem vagyok jól és kimentem a mosdóba. Valamennyit sikerült hánynom, bár csak erőszakkal. Megmostam a kezem, az arcom, kiöblítettem a számat, rágó, törölközés. Amikor kimentem, Dia jött velem szembe, úgy tett, mint aki mosdóba megy szintén, valójában utánam jött, de ezt csak a másik csajtól tudtam meg. Jó, hogy nem jött utánam, csúnya dolgokat látott volna.

Visszaültem, kicsit kezdett ülni a pánik. Folytattam az előbb megkezdett whisky-t. 20 perc múlva már nem volt bajom. De addig meghaltam belül. A másik csaj még kérdezgetett, hogy mi a bajom, elmondtam neki az agorafóbiát, nem ítélt el. Még kb 3-4 órát voltunk ott. Közben minden baromságról beszéltünk, Diával flörtöltünk, a barátnője már majdnem haza ment, hogy kettesben hagyjon minket, de nem engedtem.

Amikor vége lett a sörözésnek, a csajt kikísértük a vonatához, és ahogy felszállt, Diával egymásnak estünk. Azt mondta, nem tudja, van-e ennek értelme. Engem már nem érdekelt az értelme. Jól akartam vele érezni magam. Ennyi. Kértem, hogy ne gondolja túl. Hívtunk egy kocsit, a megérkezéséig nem tudtuk egymást elengedni. A kocsiban visszafogtuk magunkat, de odaérve a lakásához még folytattuk egy kicsit. Utána beültem és hazamentem. Boldogan meséltem a sofőrnek, hogy mi volt. 

Hazaértem, még rendben volt minden. Nem ittam sokat, tudtam, hogy nem leszek másnapos. Fél 5-kor felkeltem, utána csak részletekben tudtam aludni. És nem azon járt a fejem, hogy mekkora király vagyok, hanem hogy mi lesz ennek a következménye. Ezt a nőt már akkor sem tudnám komolyan venni, ha akarnám. Vagy ha ő akarná. Elég erős vagyok ahhoz, hogy bírjam így? Hogy ne érdekeljen, milyen az élete, mit csinál, csak szórakozzak vele? Valójában miért is rágódok ezen? Akikkel komolyan gondoltam, egytől-egyig szarul sikerültek. Volt pszichopatám, pszichológusom, titokban drogfüggőm, golddiggerem, stb. Nem tudom, mennyire tudom komolyan venni, de lehet, hogy nem is baj. Lehet, hogy ennek így kell lennie. Kötöttségek nélkül. L'art pour L'art.