Halihó!

Pozitív hullám vége, bár tegnap (csütörtökön) kész lett a víz és a gáz is. Pár héttel korábban mintha jött volna egy vezetékmanó és mindent, ami szivároghat, azt megszivárogtatta volna. De ez egy dolog. Még kódokat is sikerült befejeznem. Ez mondjuk jó. Voltam az egyik ügyfelemnél, megoldottuk a gondját, ez így jó. Ez a délután. No de a délelőtt. Az szopás volt.

Tehát időben még egy napot visszamenve (szerda), csak hogy értsétek: leépítés van a cégünknél, a csapatból az egyik srácot kirakták. Kár érte, kiváló ügynök volt. Igazából nem, de megkaptam az összes szart, amit hátra hagyott. Köszi. Ez nyilván nem hagyott túl jó hangulatban, egy kicsit bűntudatot éreztem, amiért nem sajnáltam. De fél 3-ra járt be, nem csinált gyakorlatilag semmit azon felül, hogy 2-3 órát anyagcserélt és folyamatos macskahúgyszaga volt a kabátjának. Néha legszívesebben az egész embert kilógattam volna szellőzni a negyedikről. Nyilván a csapatot is baromi jó hangulattal árasztotta el ez, meg úgy az egész céget. Délután még tartottunk egy megbeszélést, hogyan tovább, szigorúan szakmai vonalon. Egyetértés rulez.

Csütörtök

Akinek szerdán korábban le kellett lépnie, kérte, hogy zárkóztassuk fel kicsit, ő viszont az az ember, aki mindenhol megtalálja a gyenge pontot, ezt a tulajdonságát szeretjük, mert hát csak mérnökök vagyunk, szeretünk felkészülni minden edge case-re. A neve legyen az egyszerűség kedvéért Józsi. Józsi elmondta, hogy az ötlet jó, de a jelenleg használt rendszereket itt és itt és itt és itt fogja megakasztani, felsorolta a mellékhatásokat, és hogy valójában miért is nem olyan jó az ötlet. Az ötletgazda egy nárcisztikus egoista fasz, később megértitek, miért így jellemzem. A továbbiakban legyen Roland. Roland az elvileg szakmai vitát egy "Kussoljatok, menjetek a picsába, nekem van igazam" felkiáltással zárta, majd felvette a fülhallgatót és nem vett tudomást rólunk. Ez a mondat engem triggerel. Így velem nem beszélhetnek. És akkor a párbeszéd.

Roland: - Kussoljatok, menjetek a picsába, nekem van igazam! - füles fel, ignorancia
Én: - Így nem zárhatsz le egy vitát, így nem beszélhetsz velünk! Ez nem szakmai érv, hogy te így érzed.
Roland: - Kapjátok be! Menjetek a picsába! - és kiment valahova.
Én: - Ez a vita rég nem erről a szaros kódról szól, hanem az egódról.

Kb. 1 órával később jött meg a főnökünk egy megbeszélésről, aki megkérdezte, átadtuk-e Józsinak az infókat. Nagy levegő. Csend.
Főnök: - Mi történt?
Roland: - Az történt, hogy Író betámadott. Tudod, mi a bajom, Író? Az, hogy abban a pillanatban, hogy bejöttél és kezet fogtunk, egy púp voltál a hátamon, máris gyűlöltelek. Gyűlölöm a munkamódszered, a gondolkodásod, meg azt a rohadt járásod. Egy libsi fasz vagy. Most megyek a HR-re.

Beszélgetett utána a főnökkel. Szétültettek minket, mert a csávó utál. Mint oviban. Most nem az a helyzet, hogy valaki itt elmegy a HR-re, hogy másik csapatban akar dolgozni, mert a másik csapat másik cégnél lesz. Leépítésnél örülnek az önkénteseknek. Kicsit meg vagyok lőve ezzel az egésszel. Ez már nem az első eset. De egy ilyen fasz miatt mondjak fel? Dehogyis. Őt jobban idegesíti, hogy ott vagyok. Rájátszani nem fogok, viszont együtt dolgozni így nem tudunk. A maradék 300 embert, akivel kapcsolatban vagyok a napi munkám folyamán érdekes módon nem zavarja a jelenlétem. Kérlek, Köszi, és egyéb ilyen szavak hangzanak el a beszélgetéseinkben, meg néhány mém. 

Hogy miért is idegesít ez az egész? Mert nem akartam a főnöke lenni. Nem pályáztam a helyére. Ezt a csávót nem akartam bántani. Én itt már nem akartam világmegváltani. És amiért utál, az nagyon vicces. Mert abszolút, száz százalékban olyan, mint apám. Nárcisztikus, sértődött egoista. Aki nem látja be, hogy nem mindenki mással van gond. Apám ha valamit máshogy gondolok, leír. És megaláz. Roland viszont másfél évig forralta ezt magában ezek szerint. Komoly dolog, ha az embert másfél év gyűlölet emészti. Belül fortyog és várja a robbanást.

Itt a helyzet az, hogy két út van. Vagy Roland megy el, vagy én. Én nem fogok. Tengernyi lehetőségem van, de nem akarok élni velük. Meg őszintén. Azt már megtanultam, hogy ha valaki utál, az azért van, mert valamit jól csinálok. Folyamatosan kérem a visszajelzést a főnökömtől, hogy miben változtassak, de azt mondja mindig, hogy csináljam úgy, ahogy eddig. Csak a szitu tök szar. Ahová átültették, ott van pár szerverem, amihez néha oda kellene mennem. És így nem tudok. És gáz dolog megkérni embereket, hogy menjenek helyettem. Át nem hozom őket a helyemre, mert baromi hangosak. 

És akkor a nagy kérdés: ki bírja tovább? Ezzel is harcoljak meg? Egyébként szeretem ezt a helyet, de így gáz. Mindig lesz egy fasz, aki utálni fog. Mindig lesz valaki, aki a pokolra kíván. Ezt már megszoktam. Viszont hogy megint egy csapatban kell lennem egy ilyennel, hogy ismét nem tudom meg, milyen a rendes csapatmunka, hogy biztos, hogy egész életében engem fog hibáztatni, ha én maradok és ő nem, na ez a szopás. Azért, mert az ő gondolata. És azért, mert az empátiám még egy ilyen gennyládánál is működik. Többen kérték, hogy ne ostorozzam magam. Egyelőre ezt nem sikerül megvalósítani.

Péntek

Reggel, amikor bementem, egy kicsit megkésett e-mail fogadott a CEO-tól, hogy leépítések lesznek a következő fél évben. Nem volt váratlan. A szoba üres volt eléggé. Jött egy SMS. A fizumból hiányzik egy minimálbérnyi. Kösz. Szaladgálás pénzügyre, HR-re. Sírva röhögök az egészen. A bérszámfejtő a decemberi betegszabimat egy kicsit megnyújtotta. Őt is érintette a leépítés.

Lehetne rosszabb is. Pl. még ott dolgozom, ez jó. Nem rám gondoltak először a leépítésnél, ez is jó.  Viszont a kibaszott empátiám, na az nem jó. Attól szívesen megválnék ilyen esetekben. Még dolgozom kicsit az itthoni projekteken, aztán jó éjszakát. Holnap túra, még azt sem tudom, honnan indulunk. És szendvicset sem csináltam. Ruha is kell. Délután korai vacsi barátokkal. Don't panic.