Az irodában vagyok. Meleg és büdös van. A kollégámnak a kabátja konkrétan macskahúgy szagú.

Nemrég megkérdezték, mik a karrierterveim. Hát.. hogy is mondjam? Nincs. De kénytelen vagyok ide is tervet eszkábálni. Itt már csak el lenni akartam. De most útra hívtak: tech lead, vagy architekt. Egyik sem akarok lenni. Most hagyjon mindenki békén a faszba. Kedves kolléganőm, akivel egy ideje próbálkozom, már jár valakivel, de baszik szólni. Utálom a menedzsmentet. Ő ennek a része. Nem vállal fel semmit. Nem áll bele a dologba. Nem szól, hogy ennyi, hagyjuk, találkoztam valakivel. 

Ismét megdöglenék legszívesebben. Hazafelé bevásárolok a hétvégi kiruccanásra. 2 pár lesz ott, meg V, meg én. Épp remeg a kezem. Pánikolok. Magánélet. Munka. Karrier. Saját tervek. Minden egy nagy, kibaszott káosz felé tart. A hétvége szerintem menekülés lesz az élettől. Az élettől, amit élek. Hétfőn pszichológus. Nem tudom hova tartok. Nem tudom, mit akarok. Lehet ezt a karriertervesdit beírjuk, aztán lesz, ami lesz. Én leszarom. Ezt a nőt meg block-oltam skype-on. Nem akarom, hogy rám írjon. Nem bírom ki. Fasz ki van. Pánikban írok. Remegek. Rágom a körmöm. Lélegezz. Nagy levegő. Beszív, kifúj. Beszív, kifúj. Beszív, kifúj. Szédülök. De jobb. A kezem még remeg. Lementem csokiért. Energiaital. Ritkán iszom ilyet. Hátha segít.