Az életem fordulóponthoz ért. Be kell látnom, ezt így nem bírom. Ez nem én vagyok. Nem tudok napi 8 órát ülni egy irodában. Nem tudok emberek között lenni. Nem tudok optimista és pozitív lenni. Már nem. Ez a gépezet bedarál. Illetve bedarált. Kedden. Kedden szembe jöttek a félelmeim. Kedden a betegségem a legrosszabb időpontban a legrosszabb arcát mutatta. Kedden összeomlottam. Kedd óta nem funkcionálok, mint ember. Kedd óta fekszem és pörög az agyam. Mit rontottam el? Mi lett velem? Mikor lettem egy kurva gép? Mikor lettem egy rohadt rabszolga? Miért kellett Belloidot szednem 7 évesen? Miért nem voltam soha boldog? Miért tud ennyire mérgezni a környezetem? Miért nem élvezek semmit? Miért nem hat a terápia? Miért nem hat a gyógyszer?

Szombat este elmentem a "megbánod ha kihagyod" céges partyra. Kösz Anya. Tényleg. Amikor évek óta először elmondom, hogy igen, most beteg vagyok, nagyon és hagyj békén és nem kellenek emberek, de te rábeszélsz. Az én gyengeségem volt, hogy hittem neki. A bulin tartottam magam végig. Jó fej voltam, a drogos csajjal flörtöltem végig, amikor hazaindult, megcsókoltam, mert miért ne? Vasárnap moccanni nem bírtam egész nap. Embereket nem engedek be a lakásomba, mert fertő, ahogy most kinéz. Pedig lehet hogy kellene. Nem tudom. A barátaim hívogattak este. Mindenki. Nagyon jó érzés, hogy számíthatok rájuk. Még nővérem is felhívott. Ő volt az utolsó, akiről gondoltam volna. Nem kizárt, hogy szüleim szakítanak szét minket. Utána rám kenik. Ezen most komolyan elgondolkoztam. A nővérem támogató volt. 

Hétfő reggel volt időpontom a pszichiáterhez. Ezt már megvártam. Elmondtam neki, hogy mi történt. Most antipszichotikumot kapok és szabadságon vagyok. Délután a háziorvosnál kell kiíratnom magamat táppénzre. Remélem megérti, hogy a pszichiáter ezt kéri. Ha nem, akkor mehetek vissza.

Az utóbbi napokban nem tudok enni. Tegnap elmentem a kínaiba gyorslevesért. Az valami léleknyugtató kaja, vagy tudja a franc. Nem tudom mi van benne. "Egészséges leves"-nek hívjuk kollégák között, valamiért mégis jó. Ebből sikerült megennem egy adagot. Szombaton ettem egy fél kistányér levest. Pénteken a barátom adott zöldséglevest. A csütörtöki kajámat egy-az-egybe kihánytam.

Átküldtem ezt a blogot barátoknak. Olyanoknak, akikkel évek óta nem osztottam meg a helyzet komolyságát, max felszínesen és hogy milyen démonokkal küzdök. Szóltam nekik, hogy magukra is fognak benne ismerni. És hogy ne haragudjanak meg érte. Ez nem polkorrekt, ez nem próbál szépíteni. Ez valóság. Az én valóságom.